Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Napforduló Ünnep

2009.12.28

 

Kép  

 

 

Napforduló ünnepe Ózdon az Aranyasszonykertben
kapcsolódva a nemzeti fénylánchoz
2009 december 21, hétfő 16.30 – 19.00

Hála Istennek, nagyon jól sikerült ünnepet éltünk át ezen a fényességes, szép téli estén.
22 fő, közte három gyermek vett részt az ünnepségen. Kolmont Lajos barátunknál egyre csak gyűltek az autók és örömmel láttuk, hogy az Ózdi Arvisura Társaság szinte teljes létszámmal megjelent, miután mindenki kiszállt az autóból, sőt egy- két barát és ismerős is eljött erre a remek alkalomra. Az legtöbbünknél dobok, sok változatos fehér téli öltözet, szélcsend, mínusz 10 fok és gyönyörű hólepte kertváros a szintén hólepte dombok és hegyek között. De ami a legfontosabb mindenki arcán mosoly, öröm, derűs várakozás és nekibuzdulás. Nyilván az együttlét és az örömteli alkalom miatt. Így mentünk fel a havas úton eleinte csapatokban már beszélgetve, majd a téli természetbe kiérve libasorban lépkedve a havas hegyi úton. A férfiak fát vittek, s mire felértünk, már lobogott a tűz a városszéli hegytetőn a téli csillagok alatt. Mikor a derült téli estén kiemelkedve a városból körbetekintettünk, a bükki hegyhát hegyeinek szépséges téli arcát láttuk, ami a vidék egészséges erejét sugározta, miközben kipirulva szívtuk a pezsdítően tiszta levegőt.
Nosza először forró tea és forralt bor a tűz körül. Ezalatt a dobok is kifeszültek, s az olykor parazsat, de most tüzet evő paripa első horkanásai és nyerítései is felhangzottak már. Érezhetően várták, mikor indul a ménes…egyszerre. Majd a vezérmén nekilódult Szajlai Tibor kezei között, s a többi dob is a nyomába eredt egyazon ritmusra:
Igazszólás-Arvisura
Magyar népnek szentírása.
Héjjá-héjjá, hójja-hójja
Hójja-hójjá, héjjá-héjjáá
……….
Majd Erdei Ibolya asszony köszöntött szívből mindenkit és az alkalomról beszélt, a szent térről és szent időről. A tisztelet rendjét követve a négy égtáj felé fordultunk, megidézve és meghívva a négy elemet. Természetesen ekkor felhangzott a négy elem éneke, kezdve azzal, hogy:
A tűz csak lángol, izzik és táncol
A tűz csak lángol az é-ég felé,
Tűz apa visz engem, a gyermekének születtem,
Tűz apa visz engem az é-ég felé.
……………..
Majd Ibolya Boldogasszonyunkról beszélt és fohászt is mondott hozzá. Miután kellő áhítat alakult ki, mindannyian elkezdtük a megfelelő dalt, azzal hogy:
Héjájjá-éjjá, héjájjá-héjá-héjá
Héjájjá-héjjá, héjájjá-óó
Boldogasszony anyánk
Homlokán holdal ékes
Boldogasszony anyánk
Tekints le ránk!
……………
Mivel közeledett a hatóra, mikor a fénylánc összekapcsolódik, s addig már csak egy dalra elegendő időnk maradt, a vezérmén dobogó patái előreeredve ismét nekilódultak, s miután az égi ménes felvette a ritmust, az elhangzó vezérszólamot eképpen kezte ismételni a kórusunk:
Szólnak a dobok, szólnak a dobok
Szólnak-szólnak-szólnak a dobok
Héjjá-héjjá-héjjá hej-hej
Héjjá-héjjá hej-hej-hej
……………..
Véget ért az ezeréves átok
Áldást kérni jöttem el most rátok.
…ismételtük a végén.
Ekkor csendben lehunytuk szemeinket, s egymással és a fénylánccal is összekapcsolódtunk belül. Majd a körből egymást váltva többen is a tűzhöz léptek, s mindenki számára hallhatóan
áldást kértek valami közös, nagy és fontos dologra, amit a többiek tisztelettel halgattak meg.
Természetesen mindenki szeretett volna még felszabadultan együtt énekelni, így egymást követték az újabb dalok. Melyiket ki kezte el, s hullámzott a kör, olykor valaki tett a tűzre. Mikor kiénekeltük magunkat, Kaló Csabáné, egymás közt csak Éva, megkérdezte, felolvashat-e valamit a karácsonyról. Mindenki helyeselte. Így hallotunk azokról a karácsonyi népszokásainkról, melyek eredete és elnevezései a messzi időkbe keletre vezetnek bennünket vissza. Fontos hagyománybeli különbségre hívta fel általa a figyelmünket, miszerint eleink hagyományai nem a fény születéséről, hanem ezidőtájt a fény fogantatásáról szólnak. A csillagokról pedig épp jó helyen beszélt Éva.
Megköszöntük az érdekes és tanulságos olvasmányrészt, majd szabadon beszélgettünk még egy kicsit. Senki nem nagyon akart elmenni, olyan jól éreztük magunkat. Végül csak elszántuk magunkat, s leballagtunk a gyönyörű estében, melyben úgy éreztük, hogy a Jóisten is kegyes volt hozzánk. Lent feltöltődve és lelkileg kielégülve örömmel öleltük meg, vagy pusziltuk meg egymást, vagy fogtunk kezet, szebbnél szebb ünnepi jókívánságokat mondva egymásnak.
Visszagondolva, ennek a szép szokásnak tényleg érdemes ismét elterjednie. Azért, hogy közel érezzük magunkat a természetben a Jóistenhez, egymáshoz és a saját természetünkhöz is. És végül, de nem utolsó sorban hogy újból felfedezzük és magunkénak érezzük az oly gazdag és szép saját hagyományainkat, melyek örök értéküknél fogva ismét átnemesíthetik magánéletünket és közéletünket egyaránt.


Fogta Béla
az Ózdi Arvisura Társaság titkára